Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility Új Munkaügyi Szemle | Budapesti Metropolitan Egyetem

Új Munkaügyi Szemle

KÖSZÖNTŐ 

Tisztelt Olvasónk!

Tisztelettel köszöntjük az olvasót annak apropóján, hogy útjára indult az Új Munkaügyi Szemle harmadik évfolyama, amely a 2022-es évben is a tradíció és innováció jegyében 4 lapszámmal jelentkezik. 

Ez a kiadvány 2020-tól az 1957-től 2013-ig nyomtatott, majd 2013 és 2019 között online formában elérhető Munkaügyi Szemle emberierőforrás-gazdálkodási szakfolyóirat utódjaként jelenik meg a Budapesti Metropolitan Egyetem kiadásában. Ezidáig két évfolyam alatt mindösszesen 8 szám látott napvilágot, benne lektorált szakmai cikkekkel, valamint két szakmai rovatot is bevezettünk kísérleti jelleggel. 

Az olvasók és a szakma visszajelzése alapján a 2022-es évfolyamra tervezett lapszámokban a lektorált cikkek mellett két állandó rovatunk lesz. Az egyik a Talentum rovat, amely a fiatal kutatóknak - TDK díjazott vagy PhD programban résztvevő kollégáknak - ad lehetőséget a bemutatkozása, publikálásra. Emellett szeretnénk új szakmai könyveket, egyetemi tankönyveket, kiadványokat ismertetni a Recenzió rovatunkban. 

Három évvel ezelőtt az „új” jelző a folyóirat elnevezésébe részben technikai okokból került bele, de mára már egyértelműen szimbolizálja a kiadó és a szerkesztőség szándékait: megőrizve az előd folyóirat hagyományait, alapvető profilját, fokozatos fejlesztéssel, megújulással alkalmazkodni a kor változó követelményeihez tartalmilag és technikailag egyaránt.

A változás szele a szerkesztőbizottságunkat is elérte. Kicsit szentimentálisan, de annál nagyobb szeretettel és tisztelettel köszönjük meg Munkácsy Ferenc főszerkesztő úrnak a közel 25 évnyi áldozatos munkáját, amit a lapért és ezzel együtt a HR szakmát szertő közösségekért tett. Nehezen fogadtuk el, de megértjük, hogy egyszer minden örök és állandó változik, valójában bennünket HR szakembereket és a lapot is ez a lendület visz tovább. Büszkék vagyunk arra, hogy a főszerkesztő úr tapasztalatával a szerkesztőbizottság elnökeként folytatja velünk a munkát.

A jövőben is számítunk az Ön figyelmére, véleményére és természetesen publikációira. 


A szerkesztőbizottság nevében:

Szabó Szilvia
főszerkesztő



Folyóirat

Új Munkaügyi Szemle 2024/3 szám

Tartalom:


Új Munkaügyi Szemle 2024/2 szám 

Tartalom:


Új Munkaügyi Szemle 2024/1 szám

Tartalom:


Új Munkaügyi Szemle 2023/4 szám

Tartalom:


Új Munkaügyi Szemle 2023/3 szám

Tartalom:


Új Munkaügyi Szemle 2023/2 szám

Tartalom:


Új Munkaügyi Szemle 2023 / 1. szám

Tartalom:


Új Munkaügyi Szemle 2022 / 4. szám

Tartalom:


Új Munkaügyi Szemle 2022 / 3. szám

Tartalom:


Új Munkaügyi Szemle 2022 / 2. szám

Tartalom: 


Új Munkaügyi Szemle 2022 / 1. szám

Tartalom:


Új Munkaügyi Szemle 2021 / 4. szám

Tartalom:


Új Munkaügyi Szemle 2021 / 3. szám

Tartalom:


Új Munkaügyi Szemle 2021 / 2. szám

Tartalom:


Új Munkaügyi Szemle 2021 / 1. szám

Tartalom:


Új Munkaügyi Szemle 2020 / 4. szám

Tartalom:


Új Munkaügyi Szemle 2020 / 3. szám

Tartalom:


Új Munkaügyi Szemle 2020 / 2. szám

Tartalom:


Új Munkaügyi Szemle 2020 / 1. szám

Tartalom:


Impresszum

Új Munkaügyi Szemle. Online szakmai folyóirat. Megjelenik negyedévente.
Szerkesztőbizottság elnöke: Munkácsy Ferenc
Szerkesztőbizottság:  András Klára, Bagó József,  Borbély-Pecze Tibor Bors,  Csehné Papp Imola, Dajnoki Krisztina, Hunyadi-Barta Zsuzsanna,  Karácsony Péter, Kenderfi Miklós,  Király Zsolt,  Kópházi Andrea,  Nemeskéri Zsolt, Poór József, Szretykó György, Vasa László, Vass Vilmos
Főszerkesztő: Szabó Szilvia



Kiadó: Budapesti Metropolitan Egyetem
Székhely: 1148 BudapestNagy Lajos király útja 1-9.
A kiadásért felel: az egyetem rektora
A szerkesztésért felel: a folyóirat főszerkesztője
E-mail: ujmunkaugyiszemle@metropolitan.hu
Technikai előkészítés: Budapesti Metropolitan Egyetem

Olvasószerkesztő – nyelvi lektor: Járdánházy Mónika
Tördelés: Molnár Lajos
ISSN: 2677-1306

MTA IX. osztály folyóiratlistáján D kategóriában minősített lap

 
A folyóiratban megjelent tanulmányokat a témában kompetens, tudományos fokozattal rendelkező szakemberek anonim lektorálják (double blind review).
Az egyes lapszámok a www.metropolitan.hu/kiadvanyok weboldalon korlátozás nélkül elérhetők.
A publikációk – a szerzőkre és az első megjelenés helyére történő korrekt hivatkozással – szabadon utánközölhetők, interneten megoszthatók, adatbázisban vagy webhelyen elhelyezhetők.

Szerzői Útmutató

Tisztelt Szerzők!

Köszöntjük Önöket az Új Munkaügyi Szemle weboldalán. Ebben a menüpontban szeretnénk felhívni a figyelmüket az Új Munkaügyi Szemlében történő publikálás feltételeire. 


A folyóirat célja, publikálásra beküldött tanulmányok és cikkek témája

Az Új Munkaügyi Szemle egy interdiszciplináris tudományos folyóirat. Ennek megfelelően szívesen fogadunk minden tanulmányt a tágan vett munkaügy tekintetében. Külön szeretnénk felhívni a szerzőink figyelmét, hogy az Új Munkaügyi Szemle célja a magyar és a nemzetközi munkaerőpiacot (különös tekintettel az EU-s munkaerőpiacra) kutató tanulmányok publikálása. Ennek megfelelően várjuk azokat a társadalomtudományi, munka és szervezetpszichológiai, szervezetszociológiai, vezetéselméleti, valamint HR menedzsmenttel foglakozó cikkeket, amelyek elméleti és empirikus módszerekkel elemzik, illetve mutatják be a hazai, valamint a nemzetközi munkaerőpiaci trendeket, tesznek javaslatok a HR folyamatok fejlesztésére. Emellett várunk hazai és nemzetközi szakkönyveket, egyetemi tankönyveket, kiadványokat bemutató recenziókat, tudományos és szakmai konferencia-beszámolókat. A Talentum rovatunk pedig a fenti témákban kutató fiataloknak ad lehetőséget a bemutatkozása, publikálásra.


Kéziratok beküldése

Kérjük Önöket, hogy küldjék el a kéziratokat a szerkesztőségnek, az alábbi email címre: ujmunkaugyiszemle@metropolitan.hu.  Kérjük Önöket, hogy Microsoft Word formátumban két file-t küldjenek a szerkesztőség számára. Az első file tartalmazza a szerző nevét, munkakörét, munkahelyét, e-mail címét, a publikáció címét (esetleg alcímét) és absztraktot. A második file tartalmazza a publikáció címét és a publikációt, a szerző nevének megemlítése nélkül. 

Amennyiben bármilyen kérdésük lenne, kérjük küldjenek elektronikus levelet a fenti e-mail címre.

Kérjük a szerzőket, hogy a kéziratban szereplő ábráka szerkeszthető formában külön küldjék el Excelben is. 


Kéziratok beküldése utáni kapcsolattartás a szerkesztőséggel

Minden esetben a szerkesztőbizottság titkára tartja a kapcsolatot a szerzőkkel az alábbi email címen keresztül: ujmunkaugyiszemle@metropolitan.hu. A kézirat beérkezését követően a szerkesztőbizottság titkára ellenőrzi, hogy a kézirat megfelel-e a formai és a tartalmi szempontoknak, amelyeket a honlapon lévő szerkesztői útmutató rögzít (https://www.metropolitan.hu/uj-munkaugyi-szemle)


Lektorálási folyamat

A szerkesztőséghez beérkezett valamennyi tanulmányt a szerkesztőbizottsági titkár formai ellenőrzésnek vet alá. Amennyiben rendben találta a kéziratot, a főszerkesztői előzetes véleménye alapján a témában kompetens, tudományos fokozattal rendelkező szakemberek anonim módon lektorálják. Minden kézirat kettős anonim bírálati eljárásban vesz részt. Amennyiben a két lektor szakmai véleménye eltér, egy harmadik független lektor kerül kijelölésre. A lektorálási folyamat lezárultával a titkár értesíti a szerző(ke)t az eredményekről, és a várható megjelenésről. (Amennyibe szükséges ezt követően befogadó nyilatkozatot állít ki a szerkesztőség.) 


A kézirattal kapcsolatos elvárások

Folyóiratunkban terjedelmi korlátok miatt maximum 30 000 karakter (szóköz nélkül) számú tanulmányokat tudunk megjeleníteni. Kérjük Önöket, hogy kéziratban Times New Roman 12-es betűtípust használjunk. A margókat alapbeállításon kell hagyni. A szöveg legyen sorkizárással szerkesztve, a bekezdések során a 0 pt-t használjanak. A kéziratban a fejezet címeket félkövérre állítsák. A táblázatok és a diagramok alján minden esetben tüntessék fel dőlt betűvel a forrást, vagy írják ki, hogy saját szerkesztés. A táblázatok és a diagramok tetején tüntessék fel a táblázatok és diagramok címét. A táblázatok és a diagramok címe előtt mindig tüntessék fel az ábra és a táblázat sorszámát. 

Kérjük Önöket továbbá, hogy zárójelben vesszővel elválasztva tüntessék fel a törzsszövegben az eredeti szerző vezetéknevét, illetve a publikáció megjelenésének az évszámát. A szövegközben maximum két szerzőt írunk ki. (Kiss, & Szabó, 2020) Ha kettőnél több van, az első után „et al.”-t írunk, és nem sorolunk fel több szerzőt. (Kovács et al., 2020) A forrásmunkából vett idézetet dőlt betűvel, idézőjelek közt szerepeltessék, minden esetben az idézet helyének (oldalszámának) megjelölésével (Kovács, 2020 p. 23). Az oldalszámot p.-vel jelöljük, és a keresztnév után vesszővel választva írjuk ki, ahogy a fenti példában látható. Az online források esetében tüntessék fel megjelenés dátumát. 

Kérjük Önöket, hogy a kézirat tartalmazza a felhasznált irodalomjegyzéket, amelyben a hivatkozott publikációk abc sorrend szerint legyenek feltüntetve. A felhasznált irodalmak között csak a ténylegesen hivatkozott publikációk szerepeljenek, valamint a folyóiratok esetében szerepeljen a cikk doi száma. Amennyiben a kézirat diagramot, táblázatot is tartalmaz, úgy szerepeljen azok forrása (saját szerkesztésű ábrák esetén az erre történő utalás), továbbá a táblázatokat minden esetben továbbszerkeszthető formában kérjük megadni. Magyar szerzők estében nem kell vessző a vezetéknév és a keresztnév közé. Külföldi szerzők esetében kell vessző a vezetéknév és a keresztnév közé.

Kérjük, hogy a kéziratnak legyen magyar címe és a cím után rövid (maximum 15 soros) absztraktja, valamint angol nyelven is kérjük a címet és az absztraktot feltüntetni. 

Letölthető ellenőrzési lista


Példák az irodalomjegyzék elkészítéséhez: 

  • Folyóirat:
    • Zeleny K., Molontay R., & Szabó M. (2021). A kollégiumi lét egyetemi teljesítményre gyakorolt hatásának vizsgálata. Statisztikai Szemle, 99(1), 46-79.

  • Könyv: 
    • Szakács G. (2014). Az emberi erőforrás gazdálkodás fejlesztésének elméleti kérdései a magyar közszolgálatban. Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar.

  • Könyvfejezet: 
    • Thékes I. (2020). A COVID-19 vírusjárvány miatti hazai távoktatás digitális megoldásainak elemzése. In: Kozma G. (szerk.), Fejezetek a COVID-19-es távoktatás digitális tapasztalataiból (pp. 7-17). Gerhardus Kiadó,

  • Online dokumentum:

Események

2021. május 12.
CRANET Konferencia - Az emberierőforrás-menedzsment aktuális globális, regionális és helyi kihívásai és a COVID-19

2021. május 6.
17. Nemzeti és Nemzetközi Lifelong Learning On-line Konferencia: LLL 4.0 Hogyan alakítja át a digitalizáció az LLL stratégiákat?  

2020. május 15.
Az első országos agilis vezetői konferencia ( Agile Community of Practice) szakmai együttműködő partnere az Új Munkaügyi Szemle

2020. március 3.
Új Munkaügyi Szemle bemutató 

Támogatók

Az Új Munkaügyi Szemle támogató szakmai szervezete a Humán Szakemberek Országos Szövetsége (HSZOSZ)

MUNKAÜGYI SZEMLE ARCHÍVUM 

Az Új Munkaügyi Szemle elődjeként a Munkaügyi Szemlében 2014 - 2019 között megjelent szakmai cikkek és tanulmányok az alábbi linken elérhetők:
http://www.munkaugyiszemle.hu/digitalis-lapszamok-2014-2019
http://www.munkaugyiszemle.hu/tartalomjegyzekek

A HR szakmával kapcsolatos információk a Munkaügyi Szemle oldalon olvashatók:
https://www.munkaugyiszemle.hu/

Kapcsolat

E-mail: ujmunkaugyiszemle@metropolitan.hu
Levelezési cím: Budapesti Metropolitan Egyetem Új Munkaügy Szemle Szerkesztősége, 1148 Budapest, Nagy Lajos király útja 1-9.
Hírlevél: a regisztrált olvasóink számára az online folyóirat kiküldése (aktuális számok)
Regisztráció hírlevélre: név és e-mailcím megadásával az alábbi linken:
https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSfhX5HT3pGONMnmUWIaaXnzMTco7kz1YUDdtceGFhvjmn0mcQ/viewform