Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility Mozgókép Tanszék | Budapesti Metropolitan Egyetem

Mozgókép Tanszék

Tanszékvezető: dr habil Rozgonyi Ádám DLA egyetemi tanár, rendező, forgatókönyvíró

A mozgóképművészeti terület oktatói azt tűzték ki célul, hogy a változó művészeti-technikai-gazdasági környezetben biztos alapokon nyugvó, a nemzetközi piacon is értékesíthető, gyakorlati mozgóképes szakmai ismereteket adjanak át hallgatóinknak, és kreatív képességeik kibontakoztatásában segítsék őket. A klasszikus eszközökkel és a legkorszerűbb technikai vívmányokkal egyaránt felszerelt, magas színvonalú szakmai műhelyekben kiváló mesterek tanítják növendékeinket az egyetemi végzettséget nyújtó alapképzéseken és az egyetemi szintű mesterképzéseken.

Mozgókép BA Film- és televíziórendező szakirányán nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a hallgatók képesek legyenek az ötlettől a megvalósulásig végigkísérni az egyes filmes és televíziós műfajok készítését. (játékfilm, dokumentumfilm, televíziós vagy streamelt film, sorozat. Hallgatóink tanulmányaik során megismerkednek a rendezői munkához kapcsolódó egyéb szakterületekkel is, beleértve a forgatókönyvírást, a dramaturgiát, az operatőr, a vágó, a gyártásvezető feladatait is, hogy később csapatban tudjanak együtt dolgozni.

Mozgókép BA képzés Filmírás szakirányán a forgatókönyvírás alapjait, a Mozgókép BA képzés Operatőr szakirányán, amely angol nyelven is végezhető (link: https://www.metropolitan.hu/kurzus/mozgokep-ba-operator-szakirany ), pedig az operatőri munka alapjait sajátítják el a hallgatók. 

Angol nyelven is végezhető képzéseink a Mozgóképkultúra és Médiaismeret BA szak, amelyen átfogó ismereteket szerezhetnek a hallgatók a dramaturgia, forgatókönyvírás, a rendezés, az operatőri mesterségből, valamint a mozgóképgyártás és a produceri munka és a mozgóképes utómunka, a vágás és vfx (trükk) területeiről. 

Televíziós műsorkészítő alapszakunkon a televíziózás komplex alapjait sajátítják el a hallgatók, a fikciós és a nem-fikciós filmes-televíziós műfajok specifikumaival ismerkednek.

Televíziós Műsorkészítő mesterszakunkon az alapismereteket kiegészítve a hírriport-dokumentumfilm, a szórakoztató műfajok és a fikciós tv-filmek, televíziós sorozatok tudástárával is megismerkednek a hallgatók, akik rendező-dramaturg, kreatív producer-forgatókönyvíró valamint utómunka specializációkon mélyíthetik szakmai tudásukat. 

Forgatókönyvíró művész mesterszakunkon a különböző filmes műfajok forgatókönyvírói feladatait tanulják magas szinten a hallgatók. Filmoperatőr Művész mesterszakunkon pedig arra fektetünk hangsúlyt, hogy a hallgatók a képek nyelvén tudják megfogalmazni saját alkotói útjukat, illetve képesek legyenek érzékenyen megteremteni a rendező által megálmodott vizuális látványt és a filmkészítés során a többi szakemberrel kreatív módon tudjanak együttműködni.

SZAKMAI PARTNEREK:
Lloyd Műterem és Stúdió, ATV, MAFILM, Magyar Filmlaboratórium, Magyar Nemzeti Filmarchívum, Pesti Magyar Színház, Schwindl Kft., Ufa Magyarország, Visionteam L.O. Filmtechnikai Szolgáltató Kft.; Special Grip Hungary Kft., Uránia Nemzeti Filmszínház,  Video Assist Hungary Kft.


K É P Z É S E I N K 


Alapképzések






Angolul tanulható alapképzések





Mesterképzések






Angolul tanulható mesterképzés



 

Felsőoktatási szakképzés






Tantárgy tematikák

Angol nyelvű órák tematikái

Magyar nyelvű órák tematikái

Galéria